|
VERSEK: (TALÁN A LEGSZEBBEK)
ADY ENDRE
| |
|
| |
Ha akarom, két óra mulva |
| |
Halott lesz egy szünetlen elme |
| |
S hódolattal lépi át küszöböm |
| |
Minden halálok fejedelme: |
| |
A meghivott Halál. |
| |
|
| |
Póri, kicsi halálok helyett |
| |
Jönne pompával és bíborban: |
| |
Még fehér papir-álarcot visel |
| |
Álomhozó húsz grammnyi porban, |
| |
Itt, az asztalomon. |
| |
|
| |
De fölkelne királyi díszben, |
| |
Ha akarnám, két óra mulva |
| |
S megcsókolná megnyugodt homlokom |
| |
Koldus ágyamra ráborulva |
| |
Ez a fölséges Úr. |
| |
|
| |
Ha akarom, nagy, jó álom jön |
| |
S nem a régi erőltetettek, |
| |
Kicsik, szomorúk és hézagosak |
| |
Népe, amelytől félve retteg |
| |
Minden kis szenderem. |
| |
|
| |
Ha akarom, nem kell megvárni, |
| |
Míg lomb módon, gyáván elmultam |
| |
S letépjen egy bús, hűvös esti szél |
| |
S mint egy csavargó, nyomorultan |
| |
Fagyjak meg valahol. |
| |
|
| |
Ha akarom, hogyha akarnám, |
| |
Mennyi bús szépség nyugtot lelne, |
| |
Mennyi szép bánat, ha találkozunk |
| |
Én s a halálok fejedelme, |
| |
A meghivott Halál. |
| |
|
| |
Asztalomon, álomporokban, |
| |
Ott trónol már gyönyörű réme |
| |
S két óra mulva már, ha akarom, |
| |
Rám hull a legszebb trónnak fénye, |
| |
De, jaj: gyáva vagyok. |
| |
|
| |
Életét végig gőgben élje |
| |
A Sátánnak fölkent kevélye. |
| |
|
| |
Fakóan szirma ne omoljon: |
| |
Piros virág volt: pirosodjon. |
| |
|
| |
Panaszra is görbülhet szája, |
| |
De rúgja meg azt, aki szánja. |
| |
|
| |
Komédiázzék, hogy ő elvet |
| |
Egy-egy megtagadott szerelmet. |
| |
|
| |
S ha térdelve mondja imáját, |
| |
Pattanjon föl, mások ha látják. |
| |
|
| |
Ha hisz és vár, remél és retten, |
| |
Kiáltsa azt, hogy ő hitetlen. |
| |
|
| |
Ha szivébe kétségek szúrnak, |
| |
Zengedezzen hitet az Úrnak. |
| |
Sohse legyen asszony bolondja |
| |
S ha él-hal érte, meg ne mondja. |
| |
|
| |
Ha futó csókra űzi ösztön, |
| |
Százszor ájuljon, esküdözzön. |
| |
|
| |
Inség, betegség hogyha dúlna, |
| |
Járjon-keljen, mintha vidulna. |
| |
|
| |
S Halál ha cirógatja csontját, |
| |
Farsangolón járja bolondját. |
| |
|
| |
Ellenségeit udvarolja, |
| |
Mintha aggodalma se volna. |
| |
|
| |
Krisztus tréfából se vezesse, |
| |
Akik szeretik, ne szeresse. |
| |
|
| |
S ha az Élet már összemarta: |
| |
Jött a Halál, mert ő akarta. |
| |
|
| |
(Sátán kevélye, szerencsétlen, |
| |
Jaj, nem így éltem, nem így éltem.) |
| |
|
| |
Üzenem: |
| |
Vedd magadra a türelemnek |
| |
Rozsdás bilincsét |
| |
S ha talán rossz a zár, |
| |
Várj, míg megigazíthatom. |
| |
Bilincsem voltál, |
| |
Bilincsed voltam, |
| |
Bilincs volt egész életünk, |
| |
Szerelmünk és Napunk, |
| |
Kikapóságunk és hűségünk, |
| |
Csókunk, elernyedésünk, lángunk, |
| |
Téves, sok esküvésünk, |
| |
De jó bilincs volt, |
| |
Derék béklyó |
| |
S rabok voltunk volna mindétig, |
| |
Ha nincs rabság és nincs bilincs. |
| |
Vedd hát az utolsót, |
| |
A legszerelmesebbet, |
| |
A türelem bilincsét |
| |
S várd, hogy mihamar |
| |
Kegyetlenül lezárom, |
| |
De várd, |
| |
De akard a végső rabságot, |
| |
Minden élet s öröm tetejét: |
| |
A türelmet, |
| |
Akarom, |
| |
Üzenem. |
| |
|
| |
Vedd le ruhádról a büszke csatot, |
| |
Bontsd ki a szépséged vidáman, |
| |
Mint ó képeken meztelen angyalok. |
| |
|
| |
Vedd le ruhádról a büszke csatot, |
| |
Várj hidegen, szabadon, hősként, |
| |
Még azt se kérdezd meg majd, hogy ki vagyok. |
| |
|
| |
Vedd le ruhádról a büszke csatot, |
| |
Hunyt szemekkel feküdj előttem, |
| |
Miként egy vadvirágos, szűzi halott. |
| |
|
| |
Vedd le ruhádról a büszke csatot, |
| |
Égnek szemeim téged látni, |
| |
Akit én megcsókolni nem akarok. |
| |
|
| |
Vedd le ruhádról a büszke csatot |
| |
S én leborulok szőnyegedre |
| |
S megáldom a legdúsabb pillanatot. |
| |
|
| |
Megbocsáss, ha háborgatlak, |
| |
Édes jó barátom |
| |
És hogy becses névnapodon |
| |
E rossz verset gyártom. — |
| |
De azt el nem mulaszthatom |
| |
Becses névnapodon, |
| |
Hogy néked ne fejezzem ki |
| |
Sok jókivánatom. — |
| |
Árasszon el téged az ég |
| |
Minden szép- és jóval, |
| |
Ne sóhajts fel az életbe |
| |
A keserű »óh«-val. |
| |
Légy víg, boldog, egészséges |
| |
És mindig jó barát, |
| |
A boldogság derült napja |
| |
Csak így fog sütni rád. |
| |
Ezt kivánja tiszta szívből, |
| |
Mit elmondtam rendre, |
| |
Ki örökre hű barátod |
| |
marad, |
| |
Ady Endre. |
|
Hiszek hitetlenül Istenben |
| |
|
| |
Hiszek hitetlenül Istenben, |
| |
Mert hinni akarok, |
| |
Mert sohse volt úgy rászorulva |
| |
Sem élő, sem halott. |
| |
|
| |
Szinte ömölnek tört szivemből |
| |
A keserű igék, |
| |
Melyek tavaly még holtak voltak, |
| |
Cifrázott semmiség. |
| |
|
| |
Most minden-minden imává vált, |
| |
Most minden egy husáng, |
| |
Mely veri szívem, testem, lelkem |
| |
S mely kegyes szomjuság. |
| |
|
| |
Szépség, tisztaság és igazság, |
| |
Lekacagott szavak, |
| |
Óh, bár haltam volna meg akkor, |
| |
Ha lekacagtalak. |
| |
|
| |
Szüzesség, jóság, bölcs derékség, |
| |
Óh, jaj, be kelletek. |
| |
Hiszek Krisztusban, Krisztust várok, |
| |
Beteg vagyok, beteg. |
| |
|
| |
Meg-megállok, mint alvajáró |
| |
S eszmélni akarok |
| |
S szent káprázatokban előttem |
| |
Száz titok kavarog. |
| |
Minden titok e nagy világon |
| |
S az Isten is, ha van |
| |
És én vagyok a titkok titka, |
| |
Szegény, hajszolt magam. |
| |
|
| |
Isten, Krisztus, Erény és sorban |
| |
Minden, mit áhitok |
| |
S mért áhitok? — ez magamnál is, |
| |
Óh, jaj, nagyobb titok. |
| |
|
| |
|
| |
Meleg karokban melegedni, |
| |
Falni suttogó, drága szókat, |
| |
Jutalmazókat, csókolókat: |
| |
Milyen jó volna jónak lenni. |
| |
|
| |
Buzgóságban sohsem lohadni, |
| |
Semmit se kérni, el se venni, |
| |
Nagy hűséggel mindent szeretni: |
| |
Milyen jó volna mindig adni. |
| |
|
| |
Még az álmokat se hazudni, |
| |
Mégis víg hitet adni másnak, |
| |
Kisérő sírást a sirásnak: |
| |
Milyen jó volna áldni tudni. |
| |
|
| |
Meleg karokban melegedni, |
| |
Falni suttogó, drága szókat, |
| |
Jutalmazókat, csókolókat: |
| |
Milyen jó volna jónak lenni. |
| |
|
| |
|
| |
Volt nálamnál már haragosabb Élet? |
| |
S haragudtam-e, vagy csak hitem tévedt? |
| |
|
| |
Szivem vajon nem szent harang verője? |
| |
Vagyok csakugyan dühök keverője? |
| |
|
| |
Kit mutatok s mit kutató szemeknek? |
| |
Nem csalom-e azokat, kik szeretnek? |
| |
|
| |
Szeretem-e azokat, kiknek mondom? |
| |
Méltán gerjeszt haragot büszke gondom? |
| |
|
| |
Ennen dühöm nem csak piros káprázat? |
| |
S azok forrók, kik közelemben fáznak? |
| |
|
| |
Bolond tüzem alágyujt-e sziveknek? |
| |
Szeretnek-e, kik szerelmet lihegnek? |
| |
|
| |
Csókos szám miért tör szitokba rögtön? |
| |
Nem tenyeremet rejti csak az öklöm? |
| |
|
| |
Pótolnak-e életet élet-morzsák? |
| |
Érdemlem-e szánásnak csúnya sorsát? |
| |
|
| |
Szabad-e engem hidegen megértni? |
| |
Szabad közönnyel előlem kitérni? |
| |
|
| |
Gerjedt lelkemnek ki látta valóját? |
| |
Ki lát, szivem, sebes és örök jóság? |
| |
|
| |
Istenülő vágyaimba ki látott? |
| |
Óh, vak szivű, hideg szemű barátok. |
| |
|
| |
Ne parancsold, hogy egy széthullott, |
| |
Levirradt és mult lángu Élet |
| |
Emlékeit gyujtsam elébed. |
| |
|
| |
Kegyelmezz meg a holt tüzeknek, |
| |
Csókoknak, kik ajkakat fogtak |
| |
S vágyaknak, akik ellobogtak. |
| |
|
| |
Vedd trónodat ez üszkös-ékes, |
| |
Királyi-bús csillag-romokra, |
| |
Tüzet-szórón és mosolyogva. |
| |
|
| |
Épits föl, hogy halomra gyujthass |
| |
Új száz vágyat, várost és éket, |
| |
Száz, új gyulandó üdvösséget. |
| |
|
| |
Hogy az új Vész mindent befödjön |
| |
S tüzes trónod körül ne lássák |
| |
Csak a te órád pusztitását. |
| |
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
